Selena Gomez legjobb frizurái
2013.10.21. 15:27, Hirannis
Selena Gomez a vörös szőnyegen azért bátran kísérletezik.
A popsztár igazán merész darabokat is bevállal újabban. Tény, hogy miközben a ruhák terén szereti a változatosságot a frizura terén már közel sem ennyire bevállalós. Leggyakrabban középen választja el hosszú fürtjeit, szereti a természetes nagy hullámokat, de időnként egyenesre vasalja. Ritkábban kontyba fogja a haját, és néha megpróbálkozik látványosabb fonatokkal is.
Szerencsére mostanában már nem bodorítja be túlságosan a frizuráját, mert az valahogy már nem is nagyon passzol a nemrég 21. életévét betöltő lánynak. Selena Gomez pedig korábban azért próbálkozott kisebb újításokkal is, de végül visszatért a középen elválasztott hosszú, nőies fürtökhöz.
Talán már nem sokan emlékeztek, de korábban Selena ilyen rövid frizurával is próbálkozott.
Forrás: glamouronline.hu
Még ennél is meglepőbb, hogy frufruval is próbálkozott, de megértjük, hogy azóta nem erőlteti.
Drámai hajszínváltása ugyan nem volt, de néhány tincsen azért próbálkozott színezéssel.
Ez valójában egy trükkös konty, talán itt látszik, hogy valójában a félhosszú haj is remekül áll neki.
Ilyen a klasszikus Selena Gomez megjelenés: igazán nagy, természetesnek ható hullámok.
Az MTV Moive Awards-on egy igazán emlékezetes és feltűnő fonattal hódított.
Ritkábban láthatjuk konttyal, de ez is igazán jól áll neki.